Önálló vállalkozás? Belevágjak?

önálló vállalkozásFolyamatosan cikkeznek arról, hogy a jövő az önálló vállalkozás indításáé. Az emberek inkább önálló vállalkozóként fognak dolgozni, s nem alkalmazottként egy-egy cégnél. Sokaknál tapasztalom magam is, hogy megszületett a döntés, szeretnék felszámolni addigi munkájukat, a maguk ura lenni, de nem forrt még ki az ötlet, hogyan tegyék meg ezt a lépést. A coaching nagy segítséget jelenthet ebben az esetben.

Általánosságban a következő gondolatokat fogalmazzák meg a coachee-k életük ezen szakaszában:

önálló vállalkozás

  • Eleget dolgoztam másoknak, most már a magam ura szeretnék lenni.Ha már túlórázom, magamért tegyem.
  • Rugalmasabb munkabeosztást szeretnék.
  • Evvel a munkával nem tudom kialakítani a munka-magánélet egyensúlyomat.
  • Nincs elég kihívás az életemben.
  • A munkahelyemen nem becsülnek meg eléggé, én ennél többre vagyok képes.

De hogyan segít egy önálló vállalkozás indításában a coaching?önálló vállalkozás

A coaching során átbeszéljük, mivel is lenne elégedett a coachee a jövőben. Ritkán segít mindenkinek ugyanaz a módszer. Néhány a lehetőségek közül:

  • A brief coaching alkalmazza a „csoda történt az éjszaka” módszerét. Hogyan is néz ki ez az önálló vállalkozás? Ez a módszer segít elképzelni, pontosan mi is az a vágyott célállapot, amelyet el szeretne érni a coachee. Innen tudjuk indítani az ötlet részletezését: kik veszik észre a változást? miből lehet észrevenni a változást?
  • Másoknak kész alternatíváik vannak, de nem tudnak dönteni. Akik szempontlisták szerint tudnak és szeretnek dolgozni, kedvelik az Excel nyújtotta lehetőségeket, azoknak a Döntési mátrix módszere sokat segíthet. Mások inkább a pozitívumokat / érveket, valamint a negatívumokat / ellenérveket szeretik felsorakoztatni, amely sokkal inkább érzelmi oldalról közelíti meg a döntést. Számukra inkább a Mercedes-modell lehet hasznos.
  • Megint mások esetleg már azt is tudják, mibe vágnának bele, de bizonytalanok. Ebben az esetben a részletek kidolgozása, esetleges félelmek feldolgozása, továbbá az elköteleződés kialakítása lehetnek segítségünkre.

Természetesen ezek kombinációja, egymás utánisága is abszolút előfordul és működik.


A coaching során támogatjuk a coachee-kat abban, hogy:

  • feltárják saját alternatíváikatönálló vállalkozás
  • döntést hozzanak és elköteleződjenek
  • kidolgozzák az alternatíva részleteit
  • elinduljanak a megvalósítás útján
  • s követjük a megvalósítást, kezeljük az esetleges elbizonytalanodást.

Fontos, hogy a coach ezekben a helyzetekben sem ad tanácsot. Mindig arra törekszünk, hogy a coachee képes legyen kidolgozni saját megoldását, ebben támogatjuk.


Amennyiben hasonló kérdés, téma foglalkoztatja, s érdeklik a további részletek, keressen bizalommal.

Villám Orsolya
+36 20 / 449-0460
villam.orsolya@gmail.com