A coachingról

Coaching„A professzionális coaching olyan szakmai kapcsolat, amely abban segíti az ügyfelet, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el: akár a magánéletében, akár a munkájában vagy a szervezetben, ahol dolgozik. Minden találkozáskor az ügyfél választja meg a beszélgetés fókuszát, míg a coach figyelmesen hallgatja, megfigyeléseit visszajelzi, és legfőképpen kérdéseket tesz fel. Ez az interakció egyrészt segíti az ügyfelet abban, hogy világosabban lásson, másrészt akcióra serkenti. A coaching folyamata a fókusz és a választási lehetőségek bővítésével felgyorsítja az ügyfél fejlődését. Arra koncentrál, hogy világossá váljon, hol tart most az ügyfél, és mit akar tenni annak érdekében, hogy eljusson oda, ahová el szeretne érni.”

Milyen témákkal lehet foglalkozni?

A coaching mind üzleti, mind magánéleti témákkal foglalkozik. Ezek a legtöbb esetben egymástól nem is elválaszthatóak, hatással van egyik terület a másikra. A coaching során többnyire valamilyen elakadással foglalkozunk, s ennek megoldására fókuszálunk.

Felsorolok néhány témát, azonban ezek csupán az átgondolást segítik, nem kizárólag ezeken a területeken nyújt segítséget a coaching:

  • Pozícióváltás (feljebb lépés, lefokozás, új munkahely)
  • Delegálás
  • Munka-magánélet egyensúlya
  • Üzleti sikeresség növelése
  • Megrekedés, egy helyben toporgás
  • Frissen, újonnan kinevezett vezető
  • People management – vezetőként az emberek összefogása, irányítása, stb.
  • Nőként vezetni
  • Férfiként női csapat élén
  • Vezetők közötti konfliktusok, hatalmi harcok
  • Vállalkozás indítása – Alkalmazottként dolgozni
  • Döntéshozatal, változtatás, döntések előkészítése
  • Időmenedzsment

A teljes coaching folyamat hossza

CoachingA teljes coaching folyamat hossza az ügyféllel folytatott ún. nulladik személyes találkozás során határozható meg. A problémakörök, kérdések, fejlesztendő pontok számától függ, mennyi alkalom javasolt a kitűzött cél eléréséhez.

Általánosságban elmondható, hogy teljesen lebontott kérdéskörönként legalább 3-4 alkalom szükséges, de személyenként nagy eltérések tapasztalhatók. Éppen ezért a coaching hosszát nem lehet előzetesen meghatározni anélkül, hogy személyesen találkoztunk volna, s elkezdtünk volna beszélgetni arról, ami Önt foglalkoztatja. A nulladik alkalom végére már körvonalazódik a szükséges coaching alkalmak száma.

A javasolt alkalmak számától mindkét irányban el lehet térni. Ha előbb sikerül megoldanunk a kérdéseket, s nincs további probléma, kérdéskör, mellyel foglalkozna, lezárjuk a folyamatot. Ha pedig további kérdései, témakörei merülnek fel, lehetőség van arra, hogy meghosszabbítsuk a folyamatot.

Coaching ülések

Az ülésekre általában hetente kerül sor. Ez mindig a coachee függvénye, hogy

  • milyen gyors megoldásra van szüksége
  • mennyi időt kell a kipróbálásra, gyakorlásra fordítania

A coaching ülések hossza általában 50-70 perc közötti . Jellemző, hogy a coaching folyamatában előre haladva egyre rövidülnek az ülések, ahogy az ügyfél oldja meg kérdéseit, problémáit.

Jelentkezés

Magánszemélyként valamint céges oldalról is lehetőség van a szolgáltatás igénybe vételére. Céges megrendelés esetében a nulladik és záró üléseken a coachee mellett fontosnak tartom, hogy a megrendelő (pl. a coachee vezetője, stb) is jelen legyen. Árajánlatért, valamint kérdéseivel kapcsolatban keressen bizalommal.